Történetünk

Szívünk szerint mindketten igazi csavargók vagyunk. Útjaink is akkor találkoztak, amikor éppen izzó kóborlási vágyunkat próbáltuk kielégíteni. Ártatlan csevegésnek indult s egy életre szóló utazás lett belőle.

Ennek egy részét már azzal töltöttük, hogy széles e világban ráleljünk a nekünk tetsző helyre. Meg is találtuk a Paradicsomot, de nem valami távoli helyen, hanem Gábor hazájában, Magyarországon. Egy nyári délután bukkantunk a Sárga Házra. A festői Káli-medence dombjainál, erdő és szőlőskertek között rejtőzködő romos, sárga ház – innen a neve – valaha jobb napokat látott. Számunkra szerelem volt első látásra!

Ezt hamarosan követte a tulajdonos felkutatása, a terület megvásárlása, majd a háznak abba az állapotba való helyreállítása, amilyen képzeletünk szerint szebb napjaiban volt.
A Sárga Ház ideális pihenőhely mindazoknak, akik az őrjítő tömegtől távol egy kis nyugalomra vágynak. A 200 m²-es ház három lakrészből áll: a Pergola-Ház -ból, a Bunker-ből és a VinCellér-ből. Nagyjából 70 m² területű mindegyik, saját nappali, étkező és hálórésszel, valamint természetesen fürdőszobával és teakonyhával. Mindhárom sajátos hangulatú. Nagy szeretettel rendeztük be őket restaurált és olykor vad fantáziánk szerint újonnan készített bútorokkal, valamint azokkal a tárgyakkal, melyeket útjaink során és a helyi bolhapiacon szereztünk be.
Tekintve, hogy saját szőlőskertet is művelünk, a ház alatt nagyméretű borospincével is büszkélkedünk és egy kisebb pince is van a birtokon, ahol saját termésű olaszrizlingünket és sajtokat kínálunk, ha vendégeink megkívánják.

Gábor épített egy grillező és sütőkemencét a ‘kis pince’ mellett, ahol alkalomadtán grillezett fogásokat, pizzákat szolgálunk fel. Van egy különálló, Kivi-ház névre keresztelt nyári konyhánk is, ahol a konyhakertünkből frissen szedett zöldségeket is felhasználva kulináris élvezetben részesíthetjük vendégeinket. Ajánlatunkban szerepel még a birtokon termett gyümölcsökből készített lekvár és gyümölcsszörp. A kényelmes, ‘otthonias’ érzületen kívül nyugalmat, békét és a környező hegyek és dimbes-dombos szőlőskertek káprázatos látványát kínáljuk. És ha egy forró napon ahhoz lenne kedve, hogy a hűsítő vízben keressen felüdülést: egy kőhajításra van a Balaton. Környezet címszó alatt további információt találhat a közeli látnivalókról, eseményekről.
A Sárga Ház az épület, a föld és az egymás iránt érzett szeretet és a jóízű munka őszinte tükröződése. Üdvözöljük földi ‘Paradicsomunkban’. Jöjjön, kóstoljon bele!

Környezet

Van néhány hosszabb-rövidebb kirándulási lehetőség a környéken. Íme néhány:

  • Kékkút
    Kékkút talán a legkisebb falu a Káli medencében 80 lakosával. Nevezetes már a rómaiak korában is kedvelt ásványízforrásáról. XIII, századi parasztház a faluban. Mintegy 1,5 km -re van a Sárga Háztól.
  • Salföld
    E festői kis magyar falu mintegy 2 km-re van a Sárga Háztól. Gyönyörűen helyreállított tipikus falusi házak jól példázzák, hogy a hagyományápolás jól megfér a mindennapi élettel. Itt működik a Nemzeti Park bemutató gazdasága jellegzetes magyar állatokkal, lovaglási és szervezett kirándulási lehetőséggel.
  • Herend
    1826 óta működő nevezetes porcelánmanufaktúra értékes gyűjteménye a Múzeumban, a kézműves gyártás bemutatása a helyszínen maradandó élményt nyújt minden látogatónak. 45 km-re van a Sárga Háztól.
  • Balaton
    A közismert “magyar tenger” 5 km-re van a Sárga Háztól. Kellemes időtöltés a parton horgászással, vízisportal és minden, amit e népszerű üdülőhely kínál a nyári hónapokban.
  • Hévíz
    Egész napos kirándulásra érdemes a méltán híres gyógyvízfürdő, mintegy 40 km-e van a Sárga Háztól.
  • Badacsonyi Borvidék
    Sárga Ház a híres borvidék területén van. Itthon – névről mindenképpen – közismert ez a rómaiak korától nevezetes szőlőtermesztő és borkészítő táj, amely sok híres művészt ihletett meg évszázadok során. Badacsony-hegy maga, a Balaton, a gyönyörű táj és a kitűnő borok visszatérése ösztönöznek.
  • Liliomkert Piac
    Minden vasárnap a közeli Káptalanótiban az egyre ismertebb őstermelői piac vonzza a látogatók sokaságát. Termelők és kézművesek kínálata, a piac színes forgataga maradandó élmény.